Fekete Dávid
Fekete Dávid a Megasztár negyedik szériájának döntőseként mérettette meg magát, ám akkor csupán a második helyet sikerült megszereznie. A fiatal tehetség azonban nem adta fel, hiszen számos rajongója buzdította a folytatásra, így 2009-ben kiadta első önálló lemezét.
Fekete Dávid 1986-ban született Győrött. Nagyon sok mindent köszönhet az édesanyjának, tizenöt éves korától ő biztatta és támogatta a zenei pálya felé. Öt féltestvére van. A Gór Nagy Mária Színitanodába járt, kedveli a musicaleket. Dávid 2004-ben jelentkezett a Megasztár negyedik szériájába, ahol könnyedén átjutva a válogatáson és az elődöntőkön, végül a döntőben mérkőzhetett meg Király Viktorral, akivel szemben végül alulmaradt. A második hely ellenére azonban Friderikusz Sándor is bátorította a folytatásra, és ekkorra már jelenős rajongótáborra is szert tett. 2009. február 27-én jelent meg első albuma A döntőben elhangzott dalok címmel, melyen olyan klasszikus musical slágerek hallhatóak mint a Lehetsz király, a Fényév távolság, az I Got Life vagy a Fény. Ezt követően Dávidot rengeteg helyre hívták fellépni, többek között szerepelt Eszenyi Enikő estjének sztárvendégeként is.
2009 májusában jelent meg első, valóban önálló albuma, a Kell, hogy itt legyél, melyen saját számai szerepelnek. Júliusban az Új élet vár című slágerhez videoklip is készült, amely már a VIVA slágerlistájára is felkerült. A fiatal énekes pedig továbbra is keményen dolgozik azért, hogy minél többen ismerhessék el munkásságát.
Nemrég szűk családi körben házasodott össze!